• Ügynökség
  • Szolgáltatók
  • Hírlevél
  • Irodaprojektek
  • A verseny
  • Aktuális rendezvény
  • Szolgáltatók
  • Hírlevél
  • Irodaprojektek
  • A verseny
  • Aktuális rendezvény
  • Az Év Irodája
  • Office Branding
  • HR
  • Iroda
  • Proptech
Iroda
2014-04-30
admin

A Google garázsvilága Amszterdamban

Ráadásul nem elég, hogy Google, hanem még Amszterdam is, ami egy igazán legendás és különleges város. Ebből aztán csakis valami nagyon jó sülhet ki, és valóban jó is lett. A D/DOCK tervezőit a garázskoncepció ihlette, hiszen anno Larry Page és Sergey Brin egy ilyen autókuckóból indította el világbirodalmát. Fura elemek egész sora reprezentálja a mezítlábas […]
Teljes cikk
2014-04-30
admin
Iroda
2014-04-28
admin

A LogMeIn csodás irodája. Budapest után Bostonban sem adták alább

A LogMeIn technológiája még kezdő startup korában magyar szakemberek agyából pattant ki, majd egy amerikai kockázati tőke társaság nyúlt a hónuk alá, és ma már világszerte ismert IT-vállalkozásról van szó. A mesébe illő történet szerint Anka Márton egy Margit körúti lakásban kezdett el dolgozni, majd 2003-ban Michael Simon kockázati tőkével támogatta az ötletet, 2005-ben pedig […]
Teljes cikk
2014-04-28
admin
Iroda
2014-04-24
admin

Beköltöztek egy űrhajóba! Ez aztán a tuti iroda

Úgy tartják, hogy Temesvár Románia legnyugatiasabb városa, és valóban, ha végigsétálunk a belváros negyedein vagy épp a folyóparton, akkor a Monarchia századfordulós építészeti miliője mellett frissességet és lendületet érzékelhetünk. Ennek az eredetiségnek egyik bizonyítéka a 2o Game Studios újdonsült irodája is. Mint Stefan Lazar, a tervező Ezzo Design munkatársa elmondta: „az ügyfél egy igazán innovatív […]
Teljes cikk
2014-04-24
admin
Iroda
2014-04-15
admin

Ez lett a vége! A Google és a németek

A Google kommunikációjában és filozófiában tetten érhető hangzatos szlogenek következménye ezúttal nem kirívó és extra belsőépítészet lett, hanem egy a cég imázsához képest visszafogott iroda, amely azért a tematizált terekkel mégiscsak ezer szállal kötődik az internetes óriáshoz. Vagyis az a bizonyos alma mégsem gurult messzire a fájától a düsseldorfi Google-irodában sem. A tervező munka során […]
Teljes cikk
2014-04-15
admin
Iroda
2014-03-26
admin

Az izlandi káosz lenyomja a globális nagymenőket

Az iroda rendkívül egyedi, a tervezők a saját fejük után mentek. De ezt az egyéni izlandi utat a válság óta már megszokhatta a világ közvéleménye. Úgy látszik a harmadik utas válaszok az irodatervezés világában sem ismeretlenek. Nem majmolják a világot, tesznek a mainstreamre, egyszerűen önmagukból táplálkoznak, és valódi önkifejezésben telnek a munkás hétköznapjaik. Már a […]
Teljes cikk
2014-03-26
admin
Iroda
2014-03-25
admin

Az orosz internet „pokoli” tornya

Az 1998-ban alapított Mail.ru az orosz internetpiac egyik legnagyobb szereplője, így nem csoda, hogy a 150 milliós Oroszországban egy egész irodatornyot bérelt ki az IT-cég. A vállalat szép kis karriert futott be, hiszen ma már az 5 legnagyobb orosz internetes cég között tartják számon, amely többek között a 2. és 3. legnépszerűbb orosz közösségi oldalakat […]
Teljes cikk
2014-03-25
admin
Iroda
2014-03-24
admin

A Google iroda Londonban is hozza a szokásos extrákat

A Penson tervezte a Google egyik londoni központját 2012-ben, amely 5 szinten mintegy 16 ezer négyzetmétert foglal magában. Maga az irodaház is különleges helyszín, hiszen a Google a Central Saint Giles-ben rendezkedett be, amelyet Renzo Piano olasz építész tervezett. Az épületegyüttesnek a homlokzati színek biztosítanak különleges hatást, hiszen a sárga, lime, zöld és narancs színekben […]
Teljes cikk
2014-03-24
admin
Iroda
2014-02-24
admin

A Google a csodás középkort is meghódította+videó

Az új iroda a szokásos Google-fílinget valósítja meg, amelyet már annyian csodálnak világszerte. Bárhol járunk, legyen az Dublin, Tel Aviv, Lisszabon vagy éppen Torontó, a globális internetóriás mindenhol extra dolgokat telepít irodáiba. Nem volt ez másként Wroclawban sem: fali grafikák, merész szőnyegminták, Google-témájú matricák, szép kávézó és igényes edzőterem. Football, tenisz, jóga, torna – sport, […]
Teljes cikk
2014-02-24
admin
Iroda
2014-01-30
admin

A laptop király itt fogadja alattvalóit

A kínai Lenovo, akárcsak a menő technológiai vállalatok, rohamtempóban növekszik, így időszerű volt, hogy az angol központjukat kicsit gatyába rázzák. Az Area Sq-t bízták meg, hogy az alkalmazottak javaslatait, észrevételeit megfogadva egy vadonatúj látogatói teret alakítsanak ki, ahol a termékbemutatókra, az ügyfelek és a külsős munkatársak fogadására lehetőség nyílik. Az új étteremre és kantinra pedig […]
Teljes cikk
2014-01-30
admin
Iroda
2013-12-16
admin

Íme a Twitter trendi főhadiszállása

A 11 emeletes épületben két emeletet foglal el a közösségi médiacég, központjukat az IA interior architects és a Lundberg Studio tervezte és kivitelezte. Ez az első iroda, amelyet kifejezetten a Twitter számára alakítottak ki, és amely a szervezet közösségi és kreatív központja is egyben. A cég a technológiai vállalatokra jellemzően repülőrajtot vett, hiszen mindössze 2006-ban […]
Teljes cikk
2013-12-16
admin

Címkék

azevirodaja Az Év Irodája befektetés belsőépítészet Budapest CBRE coworking Cushman&Wakefield egyterű iroda elemzés Eston fejlesztés felhőkarcoló fenntarthatóság GKI ingatlanalap ingatlanbefektetés ingatlanfejlesztés ingatlanpiac iroda irodabérlet irodabérlés irodabútor irodadizájn irodaház irodapiac Itt jártunk JLL környezettudatos közösségi iroda közösségi tér Külföld London munkaerőpiac munkahely nyitott iroda Skanska SSC startup technológiai vállalat Váci út Váci úti irodafolyosó WING Y-generáció Épületek

Kiemelt szolgáltatók

Mobil és üvegfalak
GMB Solutions
Megnézem
Kivitelezés / Fitout
Frame Group Kft.
Megnézem
Tervezés / belsőépítészet
Art Front Hungary Kft
Megnézem

Kapcsolódó bejegyzések

Új trend: cipő nélkül az irodában
Egyre több technológiai startup kéri meg dolgozóit, hogy cipő nélkül...
2026-02-19
Horváth Balázs
Változások a munkaerőpiacon: Ki mit tud? És mennyit kér érte?
Amíg az elmúlt években a nyarak uborkaszezonnak számítottak az...
2020-09-10
admin
Hogyan használjuk az irodát? Mire jó az irodahasználati kézikönyv? – interjú a Re:Search társalapítóival
– Az irodapiac az elmúlt évtizedben Magyarországon is forradalmi...
2020-09-08
admin
A Munka törvénykönyv szabályozná az otthoni munkavégzést Magyarországon
A munkaidőt és az adózást érintő szabályozásokra, valamint a részben...
2020-09-04
admin

Bejegyzés navigáció

Régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések

Iratkozz fel
hírlevelünkre!

Újdonságok, programok és friss hírek a versenyről

hello@azevirodaja.hu 1024 Budapest, Fény utca 16.

Már tizenegyedik alkalommal keressük az év legjobbjait akik formálják az irodapiacot, a munkáltatói kultúrát és évről évre új értéket teremtenek a hazai piacon. Az Év Irodája versenyre az idei évben elköltözött, felújított irodák, közösségi terek nevezéseit várjuk, hogy megmutassák magukat a nagyvilágnak.

2022 © Az Év Irodája Kft. Minden jog fenntartva.

Jakabfi Adrienn Projektvezető jakabfi.adrienn@azevirodaja.hu
  • Szolgáltatók
  • Verseny
  • Díjátadók
  • Zsűri
  • Adatvédelmi nyilatkozat